Nem kevesebb, mint 107 falugazdász kezdi meg rövidesen működését a Kárpát-medence magyarok által lakott területein – jelentette be Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke a 2018. november 7-9-ig a szlovákiai Komáromban rendezendő Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumán (KEF).

E szövetség huszonegy, a magyarországi mellett szlovákiai, szlovéniai, horvátországi, szerbiai, romániai és ukrajnai magyar agrárszervezetet tömörít és célja a Kárpát-medencei magyar gazdaszervezetek kapcsolattartásának elősegítése, tevékenységük összehangolása, közösségi képviseletének ellátása, valamint a tagszervezetek szakmai támogatása.

Jakab István sajtótájékoztatójából megtudhattuk, hogy Magyarországon jelenleg 650 falugazdász működik, akik nagy tanácsadói tudással rendelkeznek már, s tudásukkal, tapasztalatukkal segítik a környékbeli gazdálkodókat. Ezt a teljes tudástárat szeretnék most átadni az új határon túli falugazdászoknak, akik a jövőben majd a nemzeti agrárkamarákon keresztül a kormányaiknak is segítséget tudnak nyújtani.
A brüsszeli irodán keresztül is segíteni kívánják a jövő gazdászait, e célból tanulmányutakat szerveznek részükre.

A 107 falugazdát terület- és létszámarányosan helyezték el a Kárpát-medencében, s tevékenységüket a magyar kormány finanszírozza.

Szlovákia magyarlakta területeire 15 falugazdász jut – tudtuk meg Jakab Istvántól, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a minisztériumnak, a helybéli polgármestereknek, falugazdászoknak és a gazdáknak együtt kell küzdeniük a következő európai uniós költségvetési ciklus agrártámogatásaiért, minden egyes centért.

Továbbá hangsúlyozta, a falugazdászok munkájukkal a szülőföldön való érvényesülést, a vállalkozások megerősödését, valamint az agrárium nyújtotta munkalehetőségeket is támogathatják, vonzóbbá tehetik a fiatalság körében.

A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumát megtisztelte jelenlétével Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke is. A falugazdász programot itt a Felvidéken a Gazda Polgári Társulás vezetője, Varga Péter és csapata vállalta fel.

Klemen Terézia


Támogatóink

megvalosult a magyar kormany tamogatasaval bga alap

miniszterelnokseg nemzetpolitikai allamtitkarsag

 agrarminiszterium

 

Hasznos linkek